CD+DVD - új, bontatlan csomagolásban
Felkai Miklós fejében több mint három évtizede született meg a gondolat, hogy csapatba terelje a nyolcvanas évek közepe-végének akkori legmeghatározóbb gitárosait.
2017. november 19-én pedig már a harmadik Gitárpárbajnak adott helyet a Barba Negra Music Club. A művészeti koncepció – az előző kettőhöz viszonyítva – mit sem változott. A színpadra megálmodott több, mint százperces előadás a különböző játékstílusú, eltérő habitusú, művészi koncepciójú gitárosok magas színvonalú örömzenéje lett. A párbaj meglepetése, hogy a háromgenerációs gitárnyüvő férfiak mellett egy rendkívül tehetséges, fiatal hölgy is helyet kapott az exkluzív műsorban.
Kézdy Luca hegedűművész invenciózus, egyedi stílusú és hangvételű játékával méltán érdemelte ki az Év Hegedűse kitüntető címet 2016-ban.
Ennek a koncertnek a lenyomata jelent meg CD+DVD kiszerelésben.
A DVD-n a teljes koncert, míg a CD-n annak egy editált változata kapott helyet.
Dallista:
1. Alapi, Felkai, Karácsony, Kézdy, Somogyi, Fehér: My Generation
2. Fehér Ádám: Voodoo Chile
3. Somogyi Remig: Parisienne Walkways
4. Alapi István: Love Takes Money*
5. Felkai Miklós: F. F. Blues
6. Karácsony James: Cabolo
7. Kézdy Luca: I Don’ t Need No Doctor
8. Alapi, Felkai, Karácsony: Country Twist
9. Alapi, Felkai, Karácsony: Lazy
10. Fehér, Somogyi: Texas Flood
11. Felkai, Karácsony: In The Street
12. Alapi, Karácsony: Áldd meg a dalt
13. Alapi, Felkai: Nem jó! *
14. Alapi, Felkai, Karácsony, Kézdy, Somogyi, Fehér: Örömóda
15. Alapi, Felkai, Karácsony, Kézdy, Somogyi, Fehér: Moby Dick
* Csak a DVD-n kapott helyet.
Jelenlegi ára: 3 590 Ft
Az aukció vége: 2022-10-18 05:53 .
2022. október 17., hétfő
Gitárpárbaj – III . Staféta (CD+DVD) Felkai Miklós Alapi István Karácsony János - Jelenlegi ára: 3 590 Ft
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Beliebte Posts
-
Köszöntöm oldalamon ! Jelen aukción karórát kínálok eladásra ! működik Kérem a kedves vásárlót , hogy akkor üsse le az aukciót , ha 1 héte...
-
FED 3 régi retro szovjet, orosz fényképezőgép, 1967, saját bőrtokjában. A képeken látható kifogástalan esztétikai állapotban. Lencsev...
-
Eladó egy új laptop táska. Egyszer sem használt, de a csomagolás nincs meg. Mérete: 40 x 32 x 6 cm Jelenlegi ára: 6 000 Ft Az aukció...
-
Eladó a képen látható egy darab, eredeti, gyári, nem másolt, használt, de jó állapotú műsoros erotikus / szex / pornó / felnőtt VHS kaz...
-
Új jégkorszak 5 tolltartó! Rajta szereplők: Manfréd/Mani, Diégo, Sid, Eddie&Ropsz (szöveg: Hero Power) Henger alakú, egylégterű to...
-
Vásárolj Bögre tokot 4/4 i-Phone-nak kiváló áron! Ha szeretnél eltérni a megszokottól, akkor ezzel a kütyüvel biztosan sikerülhet. Puha s...
-
EAN: 8410436370059 Gyártó: Somat Ha szereted rendben tartani otthonod minden apró részletét, és olyan termékekkel körülvenni magadat, amel...
-
A flip tok külső borítása ECO-bőr, mely kellemes tapintást biztosít. A tok megerősített élekkel ellátott körbe a széleken. A tok belső a...
-
Cukorfalat DVD Használt, jó állapotban. Jelenlegi ára: 1 990 Ft Az aukció vége: 2021-06-30 11:36 .
-
Termék neve: Notesz / flip tok - ARANY - oldalra nyíló áttetsző tükrös flip cover, asztali tartó funkció, műanyag belső - Xiaomi Mi 10 Li...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése