Vendégkönyv - Konrád György
l kölcsönösen vendégül látjuk egymást. Szemem elé kerül? Már meg is látogattam. Ajtót nyitok előtte, fel-alá kószálhat a házamban, egy élettörténetben, és talán egy írói világszemléletben is, amelybe elég, ha némi betekintést nyer, ennél többet udvarias emberek nem várnak el egymástól, figyelembe véve, hogy én már mióta veckelődöm ezzel a könyvvel, a kedves olvasó pedig ennél jóval kevesebb időt szánhat erre az ismerkedésre. Olvasás közben dönt, hogy letegye, vagy folytassa-e, és hogy a testes könyvben hemzsegő kérdésekről és állításokról hajlandó-e maga is elmélkedni, hogy megenged-e magának egy belső mosolyt olyan mondatok táján, amelyek a szerző szája szélén is egy rejtett mosolyt sejtetnek. Igenlő válasz esetén adódik a következő kérdés: Mi ez a könyv? Válogassunk az alábbi válaszok közül. Maradjunk az előbbieknél, előszó egy regényhez. Tudósítás egy tudatból? Szövegpasziánsz? Vagy máris: regény? Ördög tudja. Ahány címmel felruházott, gépírásos oldal, annyi fejezet vagy strófa. Vagy hétszáz, aztán abbamarad. Hol? Mikor? Amikor abbahagyjuk, mert holnapután van szilveszter, és ebből ennyi elég. Kiadómnak és szerkesztőmnek, Barna Imrének megígértem, hogy Újévkor ott lesz a gépében, most már rajta a sor, hogy ezzel a nagy cupákkal kezdjen valamit, szegény feje. Fogadja köszönetemet mindenki, aki tesz valamit azért, hogy ebből a digitális suhanásból könyv legyen az olvasó kezében. (Cupák vagy suhanás? ) Több átszerkesztett régebbi darab, válogatás, véletlen és tetszés szerint. Akkor úgy adódott, most meg így, tömörítem, élesítem, áthelyezem, leválasztom róla a nyűgös szomszédmondatot, időskori szigor és szeszélyeskedés. Észrevételek egy tartásról, az ember iránti humanista hízelgés felfüggesztése, de a mizantrópiát is megelégeljük. Más nincs, csak mi, emberek. Mondhatnám, hogy szedjük össze magunkat, és térjünk észhez, ők meg mondhatnák, hogy elég volt belőlem, mulassak a szobámban, vagy sétáljak föl a Szent György-hegyre, és mossam meg az arcomat az o
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Kiadás helye: Budapest
ISBN: 9789630796323
Kötés típusa:: fűzött kemény papír kiadói borítóban
Terjedelem: 771
Nyelv: magyar
Méret: __edition. size. text
Állapot: Jó
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt. Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket. Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is. Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba! Átvételi módok: Ingyenes, személyes átvételi lehetőség: Budapest V. kerület, IX. kerület, Baja, Balatonfüred, Békéscsaba , Debrecen Dunaújváros, Eger, Gyöngyös , Győr, Kecskemét, Mátészalka, Miskolc, Nyíregyháza , Pécs, Sopron, Szarvas, Szeged, Szekszárd, Székesfehérvár, Szentes, Szolnok, Szombathely, Tatabánya, ZalaegerszegHázhozszállítás GLS futárszolgálattal: Feladandó könyvek értéke - Szállítási díj0-3. 990 Ft - 890 Ft4. 000-7. 999 Ft - 690 Ft8. 000 Ft felett - ingyenesÁtvétel PickPackPont-ban: Feladandó könyvek értéke - Szállítási díj0-3. 990 Ft - 690 Ft4. 000-7. 999 Ft - 550 Ft8. 000 Ft felett - ingyenesFizetés: - Készpénzben átvételkor- PayPal rendelés véglegesítéskor- OTP online fizetés rendelés véglegesítéskor
[(**36950096**)]
Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Az aukció vége: 2019-07-17 16:36 .
2019. június 26., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Beliebte Posts
-
Köszöntöm oldalamon ! Jelen aukción karórát kínálok eladásra ! működik Kérem a kedves vásárlót , hogy akkor üsse le az aukciót , ha 1 héte...
-
FED 3 régi retro szovjet, orosz fényképezőgép, 1967, saját bőrtokjában. A képeken látható kifogástalan esztétikai állapotban. Lencsev...
-
Eladó egy új laptop táska. Egyszer sem használt, de a csomagolás nincs meg. Mérete: 40 x 32 x 6 cm Jelenlegi ára: 6 000 Ft Az aukció...
-
Eladó a képen látható egy darab, eredeti, gyári, nem másolt, használt, de jó állapotú műsoros erotikus / szex / pornó / felnőtt VHS kaz...
-
Új jégkorszak 5 tolltartó! Rajta szereplők: Manfréd/Mani, Diégo, Sid, Eddie&Ropsz (szöveg: Hero Power) Henger alakú, egylégterű to...
-
Vásárolj Bögre tokot 4/4 i-Phone-nak kiváló áron! Ha szeretnél eltérni a megszokottól, akkor ezzel a kütyüvel biztosan sikerülhet. Puha s...
-
EAN: 8410436370059 Gyártó: Somat Ha szereted rendben tartani otthonod minden apró részletét, és olyan termékekkel körülvenni magadat, amel...
-
A flip tok külső borítása ECO-bőr, mely kellemes tapintást biztosít. A tok megerősített élekkel ellátott körbe a széleken. A tok belső a...
-
Cukorfalat DVD Használt, jó állapotban. Jelenlegi ára: 1 990 Ft Az aukció vége: 2021-06-30 11:36 .
-
Termék neve: Notesz / flip tok - ARANY - oldalra nyíló áttetsző tükrös flip cover, asztali tartó funkció, műanyag belső - Xiaomi Mi 10 Li...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése